A mai Magyarország területén a kora és középső bronzkorban élt népcsoportok ezeréves történetének, a Kr. e. 2500-1500 közötti időszaknak a korábbinál sokkal alaposabb vizsgálatára vállalkoznak az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont szakemberei. Az OTKA támogatásával megvalósuló projekt célja a társadalmi változások és a népcsoportok vándorlása közötti összefüggések újraértelmezése, a korabeli életmód és a táplálkozási viszonyok jobb megértése, a bronzkori kronológia pontosítása.
A 2014-ben induló kutatási program során 14, több száz csontvázas sírból álló bronzkori lelőhely leletanyagának régészeti, antropológiai, radiokarbon- és stabilizotópos vizsgálatát tervezik, amelyek eredményeit a kerámiák petrográfiai (kőzettani) és geokémiai elemzésével egészítik ki. Az MTA BTK Régészeti Intézete vezetésével megvalósuló projektben több hazai intézmény szakemberei mellett részt vesznek az amerikai egyesült államokbeli Quinnipiac University és a berlini Freie Universität kutatói. A radiokarbon-vizsgálatok az MTA ATOMKI-ban, a petrográfiai elemzések a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Örökségvédelmi Központ laboratóriumában készülnek majd.
“A Kr. e. 2500 és 1500 közötti periódusban, a kora és középső bronzkor időszakában jelentős társadalmi változások zajlottak a Kárpát-medencében – egy addig ismeretlen fémtípus, a bronz megjelenése innovációk sorát vonta maga után, de átalakult a településszerkezet, és megváltoztak a temetkezési szokások is. Az OTKA-támogatásnak köszönhetően e változások komplex vizsgálatát tervezzük Kiss Viktória, az MTA BTK tudományos főmunkatársa vezetésével” – magyarázta Kulcsár Gabriella régész, az MTA BTK tudományos főmunkatársa, a kutatóprogram résztvevője az mta.hu-nak.
Az ezeréves perióduson belül azok a korszakok élveznek prioritást, amelyekben a kutatási adatok tanúsága szerint új népcsoportok érkeztek a Kárpát-medencébe. Közülük az egyik, a Kr. e. 2500-2400 körüli időszak, a harang alakú edények népességének megjelenése a térségben a bronzkor kezdetét jelenti a Kárpát-medencében, a másik fontos vizsgált periódus (Kr. e. 1600-1500 körül) pedig a halomsíros népesség vándorlásával kapcsolatos.
“Érdeklődésünk középpontjában az áll, milyen változások kezdődnek a bronz elterjedésével a kora bronzkor elején, illetve a korszak másik végpontján megjelenő halomsíros kultúra, amely más irányt szab a kulturális fejlődésnek a Kárpát-medencében. Azt vizsgáljuk majd, hogy ezek a népcsoportok valóban megjelentek-e a térségben, valóban az adott népek vándoroltak-e a Kárpát-medencébe, vagy csupán kulturális hatásuk volt érzékelhető” – fejtegette Kulcsár Gabriella.
Ismertetése szerint a harang alakú edények népe a bronzkori Európa egyik legszebb edénytípusáról, a fordított harang formájú, vörös, sávosan díszített kerámiájáról kapta a nevét. E kultúra további jellegzetes leletei közé tartoznak a nyeles réz- és bronztőrök, az íjászathoz köthető csuklóvédő kőlemezek, valamint az, hogy férfi tagjaikat nyílhegyekkel temették el. A harang alakú edények népének csoportjai a fontosabb közlekedési útvonalak mentén szinte egész Európát behálózták. Jellegzetes leletegyütteseik Észak-Afrikától Szicílián át Nyugat-Európában a Brit-szigetekig, Közép-Európában pedig a Kárpát-medencén át egész Lengyelországig, mindenütt megtalálhatók. A kultúra legtöbb ismert magyarországi lelőhelye Budapest környékén van, ahol jelentős településeket, esetenként több ezer síros temetőket tártak fel az utóbbi években.
“Felmerül a kérdés, hogy miért, miként hálózták be egész Európát a harang alakú edények népességének kisebb-nagyobb csoportjai, valójában mi állhat a jelenség hátterében. További kérdés, hogy itt, Budapest környékén az ezzel a leletanyaggal eltemetett emberek valóban a harang alakú edények népéhez tartoztak-e, vagy jellegzetes használati tárgyaikat, fegyvereiket, szokásaikat divatból, esetleg egyéb okokból vették át a helybéliek” – sorolta a megválaszolásra váró kérdéseket Kulcsár Gabriella.
A vizsgálat másik fókuszpontja a harcias, lótartó törzsekhez köthető halomsíros kultúra migrációja, azaz hogy valóban idevándorolt-e az adott népesség. Legkorábbi magyarországi emlékeik a Kr. e. 1600-1500-as évekből származnak. E népesség jellegzetes csontvázas temetkezési rítusáról kapta a nevét – halottaik fölé földből, kövekből emeltek halmot, s a harcosokat fegyvereikkel helyezték végső nyugalomra. A kutatók emellett a Duna mentén és a Tisza vidékén más magyarországi temetkezések anyagát is vizsgálják, olyanokét, amelyek antropológiailag különböznek az adott térségek alapközösségeitől.
“Arra törekszünk, hogy a régészet és az antropológia módszerein túl a legkorszerűbb természettudományos eljárásokat, a radiokarbon- és stabilizotópos vizsgálat nyújtotta lehetőségeket, a későbbiekben pedig az archeogenetika eredményeit is igénybe vegyük kérdéseink megválaszolásához. Az MTA BTK Régészeti Intézetében megvalósuló projektben a magyarországi bronzkor kutatásának több generációja és több tudományterület dolgozik majd együtt” – hangsúlyozta Kulcsár Gabriella.
(Magyar Tudományos Akadémia)
magyarno.com
